Tudtad?
A pilates módszer nevét annak megalkotójáról, Joseph Hubertus Pilatesről (eredeti neve Joseph Pilatu) kapta, aki Németországban, Düsseldorf mellett (Mönchengladbach) született 1883-ban.
Édesapja görög származású tornász, aki később cirkuszi artistaként kereste kenyerét. Édesanyja természetgyógyász, aki hitt abban, hogy a szervezet – öngyógyító folyamatainak támogatásával – gyógyszerek nélkül is képes a gyógyulásra. Kettejük életszemlélete, példája követendő minta volt a fiú számára.
“Rómát sem egy nap alatt építették fel.
A türelem és a kitartás létfontosságú tulajdonságok minden célkitűzés sikeres megvalósításában.”
J. Pilates beteges kisfiú volt, számos krónikus betegség gyötörte, melyekre abban az időben nem igen volt gyógymód. Tölcsérmellel született, asztmás, reumás, a D-vitamin hiánynak köszönhetően pedig angolkóros volt. S ha ez nem lett volna elég, az osztálytársai a neve miatt is gúnyt űztek belőle, Pilatusnak csúfolták. Ki tudja, talán ez is arra sarkallta, hogy ha törik, ha szakad, meggyógyuljon, megerősödjön és egészséges életet élhessen.
“Rómát sem egy nap alatt építették fel.
A türelem és a kitartás létfontosságú tulajdonságok minden célkitűzés sikeres megvalósításában.”
Szülei bátorítására rendszeres testedzésbe, testépítésbe kezdett (ami a XIX. században nem volt éppen szokványos), emellett gimnasztikázott, jógázott, harcművészetet tanult, búvárkodott, tanulmányozta a keleti és nyugati edzésformákat és filozófiákat. Ezeket az ismereteket mind beépítette az általa kidolgozott mozgásrendszerbe. Kíváncsi volt a miértekre, ezért autodidakta módon és előszeretettel tanulmányozta az anatómiát, a test és az izmok működését. Mindemellett az állatok mozgását is kívácsian szemlélte, és egy-egy mozdulatot tőlük is ellesett. Speciális légzéstechnikát kísérletezett ki, mellyel sikerült az asztmájából kigyógyulnia. Ez abban a korban teljesen elképzelhetetlen volt. Télen-nyáron (kis sortjában) rendszeresen edzett a szabadban, melynek köszönhetően elegendő D-vitaminhoz jutott a szervezete, így az angolkórtól is megszabadult.
Elkötelezettségének és eltökéltségének hála 14 évesen már anatómiai rajzokhoz állt modellt, felnőtt korára pedig sikeres tornász, ügyes síelő, búvár, jógi és boxoló vált belőle.
1912-ben Angliába költözött, ahol bokszolóként, cirkuszi előadóként és – a Scotland Yard-nál – önvédelmi sportoktatóként dolgozott.
Háborús évek
Az I. Világháború kirobbanásakor Angliában a német állampolgárokat, így Pilatest is internálták. Ennek ellenére nem tört meg, sőt, fogolytársait is elkezdte edzeni, – akik így, a rossz egészségügyi körülmények ellenére, testileg és lelkileg is egészségesek tudtak maradni. 1915-ben – az angliai – Man-szigetre helyezték át, ahol sebesült, ágyban fekvő bajtársain igyekezett segíteni. A kórházi ágyak rugóit a vas ágyak végeihez rögzítette, ezek segítségével tornáztatta, erősítette őket. Ezek a kórházi ágyak lettek a későbbi pilates eszközök (Reformer, Cadillac) elődei. Módszere hatákonyságát mutatja, hogy az 1918-as, milliók életét kioltó Spanyolnátha-járvány őt és “tanítványait” – a rossz körülmények ellenére is – messze elkerülte.
A Világháború után visszaköltözött Németországba, ahol továbbfejlesztette módszerét, – itt többek között olyan balett táncművészek nyújtottak számára inspirációt, mint a magyar származású Rudolf Lábán. Mindemellett Hamburgban rendőröket edzett. Azonban a német államvezetés is felfigyelt a módszerére és rá akarták bírni, hogy vegyen részt a német hadsereg kiképzésében. A feladatot visszautasította, helyette Amerika felé vette az útját.
Clara
A hajóúton ismerkedett meg egy fiatal ápolónővel, egyben későbbi társával, Clarával, akivel közösen nyitottak fitnesz termet, egy – eredetileg – manhattani (New York) boxteremben.
Ettől fogva közösen tanították és fejlesztették tovább a „Contology”-ra (Kontrológia) keresztelt módszert. Mivel a stúdió közelében számos balettintézet és színház volt, így hamarosan egyre több balett és előadóművész kereste fel a termet.
A mintegy 40 évig sikeresen működő new yorki stúdiót kora legnagyobb táncosai, mint például George Balanchine és Martha Graham is hamar felfedezték. Balanchine meghívta Pilates-t, hogy legyen a new-york-i balett növendékeinek edzője. A sérült balettáncosok körében különösen népszerű lett a módszer, hiszen ennek köszönhetően ismét és hamar talpra tudtak állni. A balett világot aztán színészek és más hírességek is gyorsan követték, – Pilates stúdiója az elit Mekkája lett.
Forrás: An Animated History of Pilates https://www.youtube.com/watch?v=vWkxhtfw0A8
Könyvei
Pilates két könyvet is írt: Your Health (1934) és Return to Life Through Contrology (1945), melyekben a gyakorlatok leírásai mellett életvezetési tanácsai is olvashatók.
Ma, Joseph Pilates felbecsülhetetlen örökségét tanítványai (az un. Pilates Elders) és az általuk alapított iskolák viszik tovább.
Érdekesség
Állítólag színes egyéniség volt, szivarozott, szívesen vett részt különféle összejöveteleken és New York utcáin gyakran tűnt fel sportnadrágjában.
Azt mondják, hogy kemény, ugyanakkor a végletekig elkötelezett edző volt.
Haláláig fejlesztette módszerét, közel félezer matracos és gépes gyakorlata Pilates „basic” vagy „true” néven ismert. Rendkívül gyakorlatias ember lévén számos gépet alkotott meg, több, mint 20 bejegyzett találmánya volt.
Egy életem, egy halálom
Ahogyan élete, úgy halála sem volt hétköznapi. 1967-ben tűz ütött ki a stúdiójában. Mindent elkövetett, hogy mentse, ami menthető, de sajnos beszakadt alatta a padló és ő – állítólag – két órát lógott a két emelet között, mire megérkezett a segítség.
Számold csak ki! Igen, ő ekkor már 84 éves volt!
Akkor úgy tűnt, hogy sikeresen megúszta a katasztrófát.
Ha foglalkozott volna a tüdejét ért kisebb sérüléssel, talán így is lett volna, azonban sajnos nem foglalkozott vele, és mintegy fél év múlva ez okozta a halálát.
Felesége, Clara ezután még 10 évig élt és vezette a stúdiót.
Ugye, mennyi mindent lehet tanulni a J. Pilates-től?
Eltökéltséget, kitartást, céltudatosságot. Ő nem adta fel! Még akkor sem, ha mások időnként furcsán néztek rá.
Ismerkedj meg Te is ezzel a csodálatos módszerrel, amely neki és emberek millióinak segített már!
Gyógyulj, erősödj, csinosodj és csattanj ki Te is az egészségtől!
